Tutireceptek.hu fejléc

Darált húsos rakott zöldségek recept

Kategória:
 Egytálételek

Hozzávalók:
kevés olaj
4-5 nagyobb burgonya
1 csomag tavaszi zöldségkeverék (450 g)
1 vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
50 dkg darált hús
1,5 dl víz
1 nagy tejföl
10 dkg sajt

bors
fűszerpaprika
ételízesítő
bazsalikom

Elkészítés:
Elkészítése:

Meghámozzuk a burgonyákat, karikára szeljük, majd sós vízben megfőzzük (ne főzzük túl, mert összetörik).

A hagymát apróra vágjuk, és kevés olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a darált húst, az apróra vágott fokhagymát, a sót, a borsot ízlés szerint, majd gyakori kevergetés mellett, fehéredéstől számítva pár percig pirítjuk. Felöntjük egy kis vízzel, hozzáadjuk a fűszerpaprikát (kb. 2 teáskanál) és hagyjuk, hogy lassú tűzön megpuhuljon.

Ha már nagyjából a víz felét elfőtte, belerakunk két nagy kanál tejfölt, majd összekeverjük, és 5 percig a tűzön hagyjuk. Ha sűríteni akarunk rajta, akkor egy kis liszt segíthet.

A zöldségkeveréket kevés vízben ételízesítővel és a bazsalikommal megfőzzük, majd a vizet leöntjük róla.

Egy jénai tálba rétegezzük a már meglévő ételeket: először a burgonya felét, majd a darált húst, rá a zöldségkeveréket, végül a burgonya másik felét.

A maradék tejfölt rákenjük, a tetejére sajtot szórunk. 20-25 percig 200 fokon előmelegített sütőben megsütjük.

Jó étvágyat!


A receptet beküldte: Emy 35


Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek:

» Rakott tojás » Rakott káposzta » Húsos pite » Darálthús leves
» Bakonyi húsos leves » Húsos fánk » Tina féle rakott krumpli » Gombás-húsos tortilla
» Rakott Karfiol Sonkával » Sajtos rakott karaj » Rizses rakott zöldség » Olasz rakott csirke
» Klasszikus rakott káposzta » Rakott cukkini karikák » Cukkinis rakottas » Rakott palacsinta


Minden jog fenntartva © 2024, www.tutireceptek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Sitemap | Kapcsolat: info(kukac)tutireceptek.hu | WebMinute Kft.